2015. január 24., szombat

Windows 8.1 + Skype + Hamachi

Az élet úgy hozta, hogy telepítettem a számítógépre az Ubuntu mellé egy Microsoft Windows Embedded 8.1 Industry Pro operációs rendszert is. Már néhány napja használom, és csak most merem kijelenteni, hogy viszonylag nagy megelégedéssel. Az ezt megelőző napok gyötrelmesek voltak ezzel a rendszerrel. Maradjunk annyiban, hogy nem ezt a rendszert fogom a legfelhasználóbarátabbnak gondolni! Nem hittem volna, hogy egy Linux-alapú operációs rendszert ebből a szempontból sokkal ideálisabb választásnak gondolok egy Windows-zal szemben. Pedig az Ubuntu sokkal jobban kézre áll - legalábbis nekem. És ahogyan a szűk környezetemet ismerem, nekik is sokkal jobban kézre állna. A "jó szívemnek" "köszönhetően" többen is Ubuntura / Debianra / Arch Linuxra tértek át, és eddig senki sem panaszkodott, hogy nem tudja használni az operációs rendszerét, nem talál meg benne dolgokat, nem tud böngészni, nyomtatni, szöveget, képet szerkeszteni, *.pdf-et olvasni, filmet nézni, és még sorolhatnám. Azért sem panaszkodtak, mert teljesen ingyen kénytelenek használni, teljesen legális módon a futtatott operációs rendszert. Igaz, az Arch Linux már nem a felhasználóbarát kategóriába tartozik (sokkal inkább mondanám felhasználó-centrikusnak), az "áttért" ismerősömet érdekli a Linux belsőbb szinteken is, ezért neki nem jelent problémát a használata. A Debian / Ubuntu (inkább Ubuntu), a számítógépekhez nem kifejezetten értő felhasználók viszont még nem küldték vissza a feladónak a csomagot. A Windows 8 használatával viszont néhányszor meggyűlt már a baj - ahogy az internetes fórumokból, ismerősök beszámolóiból kivettem. Lényeg a lényeg, az Ubuntu 14.04-es LTS verzióját felhasználóbarátabbnak gondolom.

Rögtön a legelső probléma az volt, hogy erre a minimalizált rendszerre letöltöttem a Windows Posta (+ Naptár + Kapcsolatok) csempés szoftvert a Windows Áruházból. Az egyik e-mail címemet (mert többet is használok) fel tudtam vinni, a többit nem. Próbáltam rákeresni a lehető legegyszerűbb módon, de nem igazán találtam hasznos megoldást, csak két nap múlva. A megoldás tök egyszerű: miután beléptünk a Posta alkalmazásba, húzzuk jobb oldalra az egeret, hogy előjöjjön a Beállítások. Ezen belül a Fiókoknál tudunk új fiókot felvinni. Nem tűnt túl logikusnak, mindenesetre a Windows 8-nak ez a logikája. Miután rájön az ember, kiismeri, már nem is gondolja vészesnek. Legalábbis én nem gondolom annak. A Posta alkalmazás nekem mindenképp kell, tehát anélkül óriási űrt éreznék a lelkemben. Az Ubuntuban is az üzenet indikátort szeretem az egyik legjobban.

A másik, óriási bajom a Skype "modern" változatával gyűlt meg. Ha már Windows 8-at használok, úgy gondolom, nem nagy elvárás, hogy a kifejezetten Windows 8-ra készült Skype működjön. Hát először működött is, aztán egyszer csak meghülyült, és visszajelentkezni sem tudtam. A "Hiba! Indítsa újra a Skype-ot, vagy próbálkozzon később!" hibaüzenettel kellett szembesülnöm, nem tudtam bejelentkezni. Hát kösz... Ebből biztosan tudom, merre induljak el. Lévén, hogy zárt forráskódú szoftverről van szó, a problémamegoldást ez kellő mértékben megnehezíti. Ha erre így rákerestem az interneten, rohadtul csak napok múlva, az internet egyik legeldugottabb bugyrában találtam egy félmegoldást, ami a korábbi ismereteimmel együtt már egy egészt alkotott, így a Skype működése is biztosított. Most már.

Ezzel kapcsolatban van egy óriási sztorim. Kétségbeesésemben felhívtam a Microsoft Magyarország budapesti központját, akik megadták a Microsoft ügyfélszolgálatának telefonszámát. Az ügyintéző közölte, Magyarországon nem támogatják a Skype-ot, menjek fel a Skype Support angol weboldalára, ahol online segítséget tudok kérni. Ez meg is történt, felkerestem a Microsoftot, és egy angolul kommunikáló ügyintézővel felvettem a kapcsolatot írásos élőbeszélgetés formájában. Elmondtam a problémámat, kérdezett 1-2-t, aztán abban maradtunk, hogy egy LogMeIn-es (!!!) - Microsoft-os szoftver segítségével távvezérli a gépemet. Hát majd' 1 órát szarakodott vele, az Internet Explorer beállításait alapértelmezetté tette (bár tudnám, mi a francnak... biztosan zavarta az ubuntu.hu kezdőlap), a Skype-ot kétszer újratelepítette, kipróbálta az asztali verziót, ideiglenesen letiltotta a vírusirtót, újraindította egy rahedliszer a Skype-ot, a végén pedig kibökte, forduljak a notebook-om gyártójához. What the f**k?! Miután megemlítettem, hogy valószínűleg nem az én laposom kaksi, azt mondta, akkor próbáljam újratelepíteni a Windows-t. Újratelepíteni a Windows-t. Teccikérteni? Azért, mert a Skype nem hajlandó elindulni. No de kedves volt a hölgy, úgyhogy illedelmesen megköszöntem a segítségét. Megpróbáltam a Skype App-pal kapcsolatos registry értékek egy részét törölni (figyelmeztetett is, hogy ez a rendszer instabilitásához vezethet :-)), hisz' mit veszthetek vele? Aztán fogtam, én is újratelepítettem a Skype-ot, és végül sikerült valami olyasmire bukkannom az interneten, hogy Skype és Hamachi, valami probléma van velük. Hoppá! A Hamachi-t is a LogMeIn szolgáltatja, a program segítségével virtuális hálózatot tudunk létrehozni, például akkor, amikor fizikailag nem lehetünk LAN-ban a barátainkkal pl. egy közös router-re kapcsolódva, hanem távolról oldjuk meg, hogy mégis LAN-paryzhassunk mondjuk az Age of Empires III. játékkal. De mi van, ha közben Skype-on kommunikálnánk is? Akkor nem fog menni? Jó vicc. A két program végső soron tényleg összeakadt. A Skype a Hamachi virtuális hálózati kártyája miatt nem volt képes csatlakozni, mert rossz útvonalon próbálta kivitelezni. A Microsoft / Skype ügyfélszolgálati ügyintézője tehát, aki egyébként a LogMeIn szoftverével távvezérelte a számítógépemet, nem gondolt arra az eshetőségre, hogy a LogMeIn Hamachija, ami eléggé elterjedt szoftver ahhoz, hogy egy ügyintéző valószínűsítse a program meglétét ilyen esetekben, nem gondolt arra az eshetőségre, hogy esetleg ez okozza a hibát. Mert kizárt, hogy a Microsoftnál ne tudnák, hogy, ha a Hamachit a mezei júzer feltelepíti, és nem csinál vele az ég adta világon semmit, csak elkezdi használni, akkor a Skype csempés verziója nem fog működni. Igazából ez az egyik legtriviálisabb eshetőség. A problémát végül megoldottam.

Nyitottam egy Windows-parancssort (a keresőben a "cmd" névre hallgat), rendszergazdaként (jobb egérgomb). Begépeltem az ipconfig /all parancsot, és megkerestem a Hamachi virtuális hálókártyáját. A Link-local IPv6 Address kezdetű sor végén, a (Preferred) szövegrész előtt közvetlenül, van egy négyjegyű_szám%kétjegyű_szám formátumú részlet (pl. 4321%21). Itt a százalékjel utáni két számjegyű szám lesz, ami nekünk kell (jelen esetben a 21-es). Ha a számot az eszünkbe véstük, gépeljük be a route delete 0.0.0.0 IF 21 parancsot is (nyilván a 21-est mindenki cserélje ki a "sajátjára"), majd, ha minden jól ment, egy Ok! kimenettel bezárólag sikerrel nyugtázhatjuk a napot, a Hamachi és a Skype is el fog indulni.

Ez volt az az óriási gond, amit a Skype Support nem tudott megoldani. Maga az operációs rendszer így, hogy minden problémámra már tudom a megoldást, kifejezetten tetszik. Gyors, stabil, használható. Bár a Microsoft továbbra sem a szívem csücske, és, amikor csak lehet (az esetek 90%-ában), változatlanul Linuxot fogok használni a jövőben is. Legyen szép napotok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése